2023. március 29., szerda
FONTOS

Nagy tervek születtek a Körös térség fejlesztésére

A járvány miatt elhúzódott, de mintegy öt éves előkészítő munka után elkészült a Körösök Völgye Stratégia – mondta a 3Témában Kónya István alpolgármester.

A dokumentum egy hosszabb távú cselekvési terv mellett konkrét projektjavaslatokat is tartalmaz, és Gyula számára is nagy lehetőségeket tartogat a folyóhoz, illetve az Élővíz-csatornához kapcsolódó fejlesztési elképzelésekkel.

Gyulán az Élővíz-csatorna egy jelentős szakaszán kikotornák a medret, a parton sétányt alakítanának ki, és utcabútorokat helyeznének el itt. Több stéget telepítenének, hajókikötők épülnének és olyan pihenő pontokat szeretnének létrehozni, ahol kajakkal, kenuval, vagy villany motoros csónakokkal ki lehet kötni. Kónya István elmondta, a fejlesztések érintenék a Fehér-Köröst, a kisökörjárási parkerdőt és a környezetét is.

Április-május környékén várható az egykori alispáni lak épületének átadása, ez a céldátum legfeljebb a megrendelt eszközök csúszása miatt tolódhat ki, de Kónya István ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, a turisztikai szezonra minden elkészül, így a gyermekek akkor már biztosan birtokba vehetik a szabadidős élményközpontot. A város vezetése arra számít, az új attrakció erősíti a város turisztikai pozícióit, ugyanakkor a gyulaiak számára is elérhető szolgáltatásokat nyújt majd.

A műsorban szó esett arról is, hogyan lehet erősíteni a világhírű fizikus, Bay Zoltán kultuszát. Mindez nemcsak azért lehet fontos, mert egy nemzetközileg ismert, gyulavári születésű tudósról van szó, hanem azért is, mert a város is profitálhat abból, hogy a munkásságával a modern űrkutatást megalapozó tudós erősen kötődött szűkebb pátriánkhoz.

Nézze meg ezt is:

Folytatódnak a TOP Pluszos fejlesztések

Soron kívüli ülésen, egyhangúlag fogadta el Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése a vármegye Integrált Területi Programjának …