Legeredményesebb sportolóit köszöntötte a Gyulai Várfürdő úszószakosztálya. A szerdai évadzárón elhangzott, nem torpant meg a szakosztály élete. Tóth András kiemelte, újra vannak fiatal tehetségek Gyulán, a legkisebbek között is van olyan úszó, aki magyar bajnokságban a dobogón végzett.
Kun Miklós elmondta, a tavalyi év olyan nehéz volt, mint az 1971 előtti időszak. Abban az évben épült az 50 méteres versenyuszoda. 2022 ősze óta nem tudták üzemeltetni ezt a létesítményt, a sátortetőt nem tudták felépíteni, illetve nem tudták fűteni a magas energiaárak miatt.
Kállai Hanna négy éve kezdett el úszni. A fiatal sportoló szeretne a jövőben országos bajnok lenni.
Az eseményen kiemelték, Cseresznyés Petra a város egyik legnagyobb tehetsége, így ő érdemelte ki a 2022-es év legeredményesebb sportolója díjat is.
Cseresznyés Petra kiemelte, a jövőben még jobban szeretne teljesíteni az edzéseken. 2023-ban az a célja, hogy a felnőtt, valamint a korosztályos országos bajnokságon minél jobb eredményt érjen el. A szerdai eseményen díjazták az úszószakosztály több eredményes fiatal sportolóját.