2024. április 16., kedd
FONTOS

Jelentős fejlesztésekre készülnek Békés vármegyében

Az idei évben is folytatódik a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz – fogalmazott Zalai Mihály.

Az elnök kiemelte, 2022-ben a program elindult, 201 pályázat esetében már támogatói döntés is született 43 milliárd forint értékben. Tavaly az állam előfinanszírozta ezt a programot, idén pedig elindul az európai uniós finanszírozás. Az előző fejlesztési ciklushoz képest jelentős mértékben megnő a vármegyében felhasználható összeg, hiszen közel 95 milliárd forintról indulunk. Zalai Mihály kiemelte, ez azt az elköteleződését is jelzi a kormánynak, hogy azokat a területeket, vármegyéket, amelyek fejletlenebbek, ezeket kiemelten kezeli és ezen térségekben magasabb fejlesztési keret áll majd rendelkezésre.

Zalai Mihály hangsúlyozta, az elmúlt években voltak olyan területek, melyeket nem lehetett fejleszteni, de a jelenlegi pályázati ciklusban erre is lesz lehetőség. Idén többek között gyógyfürdők turisztikai, energetikai fejlesztésére, valamint belterületi utak felújítására is lesz esély. A köznevelési intézmények számára újabb kapu nyílik ki, hiszen iskolák fejlesztésére is nyílik lehetőség. Zalai Mihály kiemelte, az elmúlt napokban a gyulai és a békéscsabai tankerülettel is folytak egyeztetések, hiszen több, mint 4,2 milliárd forint iskolák fejlesztésére fordítható.

A Békés Vármegyei Önkormányzat is nyújtott be saját pályázatokat. Többek között a Gyulai út 1 szám alatt található volt tervezőiroda épületének energetikája is így újul meg az idei évben. Zalai Mihály kiemelte, egy nagy volumenű önálló pályázatunk volt “Hagyomány, Érték, Közösség Békés megyében” címmel. Célja, hogy legfőképp a fiatalok körében megteremtsék annak a tudását, hogy milyen kincsekkel rendelkezik a vármegye. Többek között koncertsorozatot szerveztek Bartók Béla gyűjtéséből, valamint készült egy “Betyárok” című musical, melyet a szarvasi Cervinus Teátrum írt. Emellett 3400 felső tagozatos gyermeket tudtak bevonni egy geocaching játékba, ahol sok tudással és ismerettel gazdagodtak. A játékban a Békés Megyei Értéktár értékeit kellett használni.

Zalai Mihály kiemelte, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program is adott lehetőséget útfejlesztésre. Négy és öt számjegyű utak újultak meg 35 kilométeren, idén pedig még 14 kilométert fejlesztenek. Az elnök hangsúlyozta, az itt élők számára a legfontosabb a gyorsforgalmi utak fejlesztése, hiszen ezek a gazdaság fejlődésére is nagy hatással vannak. Az M44-es gyorsforgalmi útnak már csak a Szentkirály-M5-ös autópálya közötti több, mint 30 kilométeres szakasza van hátra, ezt 2025 második negyedévében adják át. Emellett folyik a tervezés egy Arad és Nagyvárad közötti autópályáról, mely a későbbiekben össze lesz kötve az M44-es gyorsforgalmi úttal. Nagyszalontától délre kerül be a tervekbe egy lehajtó, és meghatározták azt a határátlépési pontot is Kötegyán környékén, ahol az útszakasz átszeli a határt.

 

Nézze meg ezt is:

Krusovszky Dénes mutatta be legújabb regényét a gyulai könyvtárban

  “Az összeomlás előtt?” címmel rendeztek író-olvasó találkozót a városi könyvtárban. Ez alkalommal Krusovszky Dénes, …