2024. március 29., péntek
FONTOS

Karinthy bőrébe bújt Gyulán Scherer Péter

Scherer Péter a várszínház kamaratermének öltözőjében Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül című művének dramatizált változatára készül a videóban látható felvételeken.

A Jászai Mar-díjas színész kellő koncentrációval, de kötetlen hangulatban várta az előadást, mely ugyan nem nélkülözi a szerző humorát, sőt, zenés betéteket is tartalmaz, de alapvetően mégis egy komoly témáról szól.

A mű egyrészt egy rendkívül precíz, elemző leírása a betegség körül kibontakozó történéseknek, másrészt a belső víziók, álmok és reflexiók bonyolult szövevénye. Scherer Péter azt mondta, elsősorban azoknak ajánlja a darabot, akik érintve voltak betegség által, ebben  ugyanis jobban átérzi a néző Karinthy vívódását is.

A Gyulai Várszínház következő előadására február 22-én kerül sor, ekkor a Tünet Együttes Burok – A táguló idő összehúzódásai című előadását láthatja a közönség.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …