2024. április 20., szombat
FONTOS

Garázdaság Gyulán és Méhkeréken

rendörség

Garázdaságról értesítették 2023. február 17-én 17 óra 15 perc körül Békés vármegyében a rendőrséget.

A gyanú szerint egy gyulai férfi megjelent volt élettársa méhkeréki házánál. Ott vita alakult ki közöttük, amely során a 35 éves férfi bántalmazta a nőt és annak testvérét is. Ezért őt a rendőrjárőrök előállították a Sarkadi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók garázdaság miatt büntetőeljárást indítottak ellene.

A bántalmazott testvérek közül a nő nem, míg a férfi könnyebben megsérült.

Fél órával később Gyulán szintén garázdaság gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök. Egy gyulai férfi az ismerőse lakóháza előtt kiabált és szitkozódott. Ezután a 44 éves férfi bement az udvarra, ahol megrongálta az épület ereszcsatornáját, kerítését és több virágtartó edényt is összetört. Emellett egy kerékpárt és egy napozóágyat a ház melletti csatornába dobott.

A Gyulai Rendőrkapitányságon garázdaság miatt indult büntetőeljárás.

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …