2024. április 20., szombat
FONTOS

Tehetséggondozásra fordítják a Karácsonyi bál bevételét

Vadász Csaba énekkel, a hatodikos diákok pedig egy rövid előadással léptek fel a Karácsonyi iskola alapítványának péntek este megrendezett, jubileumi bálján.

Az eseményen Görgényi Ernő polgármester hangsúlyozta, a polgári kultúra része, hogy adományokkal támogatjuk a számunkra fontos ügyeket, ez a bál erre is remek alkalmat nyújtott. A programot az tette különlegesség, hogy számos évforduló kapcsolódott hozzá.

Az eseményt a pandémia után most rendezték meg először, és sikerrel szolgálta a közösség megerősítését. Az iskola alapítványa több százezer forinttal gazdagodott, ezt a pénzt a diákok tehetséggondozására fordítják

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …