2022 novemberében adták át a Vereshús Gyulai Kolbász-és Húsmanufaktúra hentesáru-feldolgozó üzemét.
2019-20-ban fogalmazódott meg a Veres családban, hogy bővíteni szeretnék a vállalkozás tevékenységét a feldolgozás irányába. Két opció volt számukra, vagy a jelenlegi üzem kapacitását bővítik, vagy egy teljesen önálló, nagyobb, új üzemet hoznak létre. Végül az utóbbi mellett döntöttek, majd 2021 áprilisában megvásárolták a Hicu telepi úton elhelyezkedő csarnokot. Ezt követően elkezdték az üzem kialakítását. 2021 december végére tervezték, hogy a külső homlokzatot, valamint a tetőt kijavítják, a szociális helyiségeket felújítják. Tavaly év vége óta pedig elkezdődött a termelés.
Veres András kiemelte, a hagyományos békési, gyulai ízekkel senki sem tud versenyezni az országban. Az ügyvezető hangsúlyozta, ez a kolbász a jó minőségű alapanyagaival, fűszereivel kelendő Magyarországon. Jelenleg 3 tonna a heti gyártásuk. Veres András kiemelte, cél, hogy az üzem az idei évben érje el a heti 5 tonnát.
Veres András elmondta, a kínálatukat az országon belül is szeretnék népszerűsíteni.