2024. április 19., péntek
FONTOS
Kiss-Rigó László püspök és Csák János kulturális és innovációs miniszter között a kitüntetettek: Bobay Beatrix ügyvéd és Barlay Bence iskolaigazgató

Átadták a Gelsey-díjakat

Kilencedik alkalommal adták át a Báró Gelsey Vilmos-díjakat. Az átadóünnepségnek a Szegedi Dóm Látogatóközpont adott otthont.

– Gelsey Vilmos a nemzetközi vonatkozásai ellenére – vagy éppen azért is – mindent megtett, hogy a tőle telhető legnagyobb segítséget nyújtsa az országnak, az egyháznak – fogalmazott Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke. Hozzátette, neki köszönhető, hogy a Királyi Egyetemi Katolikus Gimnázium visszakapta eredeti épületét, de sokat tett általánosságban is az egyházi köznevelésért, ezért vele együtt alapították, majd róla nevezték el az egyházmegye pedagógiai intézetét.

– A közoktatás, a köznevelés 1100 éve a magyar jövő záloga – mondta Csák János kulturális és innovációs miniszter, aki emlékeztetett arra, hogy Szent István, majd a későbbi uralkodók is évszázadokon át az egyházi iskolákra támaszkodtak a műveltség terjesztése érdekében. Az első magyar királyt, Mária Teréziát, Klebelsberg Kunót összekötötte az oktatás fontosságának felismerése, valamint az, hogy nemcsak beszéltek, hanem cselekedtek is. Hangsúlyozta, hogy a kormánynak az a célja – s ez egyben a magyarság érdeke is –, hogy a kultúrkiválóságot, az egyedülálló, óriási teljesítményeket támogassa, s ne hagyjon senkit lemaradni.

A miniszter is felelevenítette személyes élményeit Gelsey báróval kapcsolatban. Úgy jellemezte őt, mint másokat segítő embert, hiszen a báró megtestesítette azokat az értékeket, amelyeket a róla elnevezett díj jelent. Három fő emberi tulajdonságát emelte ki: a mérhetetlen derűt, az időt, pénzt, fáradságot nem kímélő tudásátadást és a végtelen jó modort, avagy a belülről fakadó kedvességét. Ez megfelel a katekizmusban az emberek számára kijelölt három feladatnak, amelyet Gelsey Vilmos is követett hosszú élete során: építeni, bátorítani, vigasztalni.

A püspök és a miniszter – a hagyományokhoz híven – két díjat adott át. Bobay Beatrix ügyvéd a Báró Gelsey Vilmos-díj a plakettel kitüntetést vehette át. A doktori címet 1984-ben elnyerő jogász személyiségvédelemmel, titokvédelemmel, illetve az utóbbi néhány évben adatvédelemmel foglalkozik. Az 1990-es évek közepétől az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye fenntartásában lévő oktatási intézmények, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatóság, valamint a Szeged-Csanádi Egyházmegyében a Szent Gellért Katolikus Iskolai Főhatóság működését segíti szaktudásával.

A Báró Gelsey Vilmos-díj a szoborral elismerésben 2022-ben Barlay Bence, a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium igazgatója részesült. A pedagógus a fővárosi Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett történelem–földrajz szakos tanárként, később német szakos diplomát is szerzett. A hűség és a keresztény nevelés felvállalása jellemezte tanári pályáját. 17 évig az Albertfalvi Don Bosco Általános Iskolában tanított, 2009-től pedig a ciszterci gimnázium igazgatója. Az intézmény vezetőjeként diákjaiból és kollégáiból is a lehető legtöbbet igyekszik kihozni, a gimnázium felvállaltan a jövő elitjét, értelmiségét képezi – az itt tanított generációk tagjaiból nemcsak kiváló szakemberek, hanem kiemelkedő, keresztény értékrendet valló szakemberek lesznek. Barlay Bence köszönőbeszédében hangsúlyozta, ez az elismerés egyben a 103 munkatársának is szól.

Nézze meg ezt is:

Kulturális mozaik

  Kiállítás-panoráma a Magyar Kultúra Napján Két kiváló fotóművész tárlata indította a kulturális újesztendőt. A szegedi Somogyi-könyvtárban Schmidt …