2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Az Esély Központ adott otthont a városi gombfoci bajnokságnak

Az Aranycsapat több tagja, Grosics Gyula, Bozsik József és Puskás Ferenc neve és arcképe is feltűnt azon a gombfoci bajnokságon, melyet csütörtökön az Esély Pedagógiai Központ Pánczél Imre tagintézménye rendezett.

A VII. Albert Flórián Városi Gombfoci Bajnokságon az intézménybe járó fiatalok és a város különböző iskoláiba, a román, a Dürer Albert, valamint az Implom József Általános Iskolába járó diákok versengtek egymással.

Poptyilikán Anikó kiemelte, hét évvel ezelőtt döntötték el, hogy megrendezik ezt városi gombfoci bajnokságot. Évről-évre egyre több diák csatlakozik a programhoz.

A rendezvény segíti az Esély Pedagógiai Központ Pánczél Imre Tagintézményébe járó fogyatékkal élő gyermekek integrációját is, hiszen a városi iskolák számára ez az érzékenyítő program lehetőséget ad arra, hogy megismerkedhessenek egymással a tanulók. A programon enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékos és autista tanulók, valamint városi általános iskolások vegyesen vettek részt.

A program egyik nem titkolt célja volt egymás elfogadásának erősítése, az együttműködési és segítő készség fejlesztése. Másrészt a jó hangulatú, egészséges versenyszellem kialakítása is motiváló volt a gyerekekre. Az alsó tagozatos fiúk között a düreres Nagy-Dombovári Gergő, a felső tagozatos lányok között pedig az Esély Pedagógiai Központos Sosterics Henrietta végzett az első helyen. Az utóbbi kategóriában a fiúk között az esélyes Kovács Krisztofer, a középiskolások között pedig Sosterics László és Sajtos Alexandra állhatott a dobogó legmagasabb fokára.

Nézze meg ezt is:

Az áldozatsegítésről egyeztettek Békéscsabán

  A békéscsabai Áldozatsegítő Központban tett látogatást és a kormányhivatalban megtartott, szakmai egyeztetésen vett részt …