2024. április 19., péntek
FONTOS

Együtt imádkoztak a békéért az ökumenikus világimanapon

Több, mint egy évtizedes hagyománya van Gyulán annak, hogy megtartják a nők világimanapját.

A program házigazdája idén a katolikus közösség volt. Az eseményen a katolikus mellett a református, az evangélikus és a baptista gyülekezetek tagjai is részt vettek. Az idei rendezvénynek a katolikus közösségi ház adott otthont. Ez alkalommal a háború által sújtott területek lakóiért, illetve a menekültekért imádkoztak a megjelentek. Emellett adományokat is gyűjtöttek számukra.

Az idei év mottója, hogy adakozzunk és segítsünk a másik embernek. Pápai-Tóth Orsolya evangélikus lelkipásztor kiemelte, a 2023-as világimanap tematikáját Tajvan készítette elő, és azt az igét választották ki az Efezusiaknak írt levélből: “Hallottam az Úr Jézusba vetett hitetekről és a bennetek minden szent iránt megnyilvánuló szeretetről.”

A pénteki esemény jó alkalmat teremtett arra, hogy az igei alkalmat követően a megjelentek tudjanak beszélgeti, tapasztalatot cserélni, együtt örülni, szomorkodni, de vigasztalni és bátorítani is egymást.

Az esemény agapéval, vagyis szeretetvendégséggel zárult.

 

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …