2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Amerikai fellépések után Gyulán adott koncertet Tóth Péter

Nemrég a new york-i Carnegie Hallban csendültek fel a videóban is hallható dallamok Tóth Péter előadásában.

A békéscsabai születésű, de az Egyesült Államokban élő zongoraművész kedd este a Gyulai Várszínház kamaratermében Liszt estet tartott, melyen nagy hangsúly esett Liszt Ferenc időskori műveire. Tóth Péter elmondta, fellépésein szeretné a közönséget megismertetni Liszt kevésbé ismert oldalával, a művész kései munkái ugyanis egészen más hangulatúak, rendkívül letisztultak, olyan érzést kellhetnek a hallgatóságban, mintha egy másik zeneszerző írta volna ezeket.

Tóth Péter több, elsősorban a koronavírus járvány rovására írható év szünet után tért vissza Gyulára. A pandémia miatt a koncertezésben ő is kénytelen volt pauzát tartani, de azóta újra beindult az élet, a kaliforniai és észak-karolinai fellépések után pedig örömmel vállalkozott arra, hogy hazájában álljon a közönség elé.

A Gyulai Várszínház következő programjára március 21-én kerül sor, ekkor Kovács Zsófia: Hogyan lettem néző? című, elsősorban diákoknak szóló darabját mutatják be.

 

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …