Gyulatelevízió
Petőfi útja Dorozsmától Mezőberényig
Az idei esztendő Petőfi-év, hiszen január elsején volt kétszáz esztendeje annak, hogy Petőfi Sándor, a magyarság talán legismertebb és egyik legnagyobb költője megszületett, akinek életútjának vannak Csongrád-Csanád és Békés vármegyei mozzanatai is.
Petőfi Sándor (1823–1849) személye a költő ősképének tekinthető a magyarság emlékezetében, hiszen a nemzeti romantikus költészet, s az 1848/49-es magyar forradalom és függetlenségi mozgalom nagy alakja volt, aki fiatalon elhunyt a szabadságharcban, egy, a korszakban felvilágosultnak és szokatlanul műveltnek számító özvegyet, Szendrey Júliát és egy piciny gyermeket, Petőfi Zoltánt hagyva hátra. Ezek miatt a magyarság tragikus sorsát ismerő és a nemzetért felelősséget vállaló, ugyanakkor anyanyelvünket hol játékos könnyedséggel, hol tragikus hangoltsággal formáló alkotó művész alakját ismerte meg benne a korabeli és a későbbi hazai közvélemény.
Petőfi Sándor nevét mindenki ismeri, aki a köznevelés színterében valaha is tanult. Vélhetően művei közül a kisebbeknek az Anyám tyúkja című verse, a nagyobbaknak a Nemzeti dal jut először eszébe, de elbeszélő költeményei, prózai alkotásai, színműve és műfordításai is maradtak fenn. Kalandos életet élt: volt vándorszínész, lapszerkesztő, halhatatlanná mégis 1848. március 15-i szerepvállalásával vált, s lett – Fekete Sándor író, irodalomtörténeti kutató kifejezésével élve – „a szabadságharc költője”.
Az irodalomtörténeti kutatás egyik irányzata – amelyhez többek között a Petőfi-hagyományokat is gyűjtő és elemző Dienes András irodalomtörténész is tartozott – feltételezte, hogy 1849 júliusában vagy augusztusában tartózkodhatott egy ideig, az országgyűléssel együtt Petőfi Szegeden. Péter László professzor, Szeged egykori díszpolgára azonban írásaiban rámutatott: pusztán legenda a nagy költő szegedi tartózkodása. Azt viszont felvetette, hogy 1848 júniusában, az első népképviseleti parlamenti választások idején, amikor a szabadszállási kerület képviselőjelöltje volt Petőfi – ahol aztán nem szerzett mandátumot –, kampánykörútján 1848. június 7-én megfordult a napjainkban Szegedhez tartozó Kiskundorozsmán is. A politizáló költőt ez a választási vereség egyébként nagyon megviselte.
Petőfi többször időzött – 1842-ben egy hónapot, 1843-ban egy hetet és 1849 nyarán is heteket – Mezőberényben, ahol másodunokatestvére, Orlai Petrich Soma festőművész és családja vendége volt. Ez utóbbi útjára elkísérte felesége, Szendrey Júlia és kisfia, valamint annak dajkája is. Irodalmi és családi kapcsolatainak ápolása mellett – amelyről számos innen keltezett levele és több kortársi visszaemlékezés tanúskodik – a költő dolgozott is Mezőberényben. Megírta bájos, ugyanakkor irodalmi értékű apai vallomását gyermekéről – kitérve szüleinek halála miatti gyászára is – a Zoltán fiam életrajza hét hónapos koráig című munkáját. Mezőberényben született, az 1849. július 6. és 17. közötti napokban írt utolsó fönnmaradt verse is, a Szörnyű idők című költemény, amelyben a szabadságharc kegyetlen kudarcai és súlyos veszteségei, valamint az akkoriban tetőző kolerajárvány miatti kilátástalanság és pesszimizmus érzése jelent meg.
Petőfi Sándor Mezőberényből indult vissza Bem József táborába, hogy folytassa részvételét a szabadságharcban, amelynek során végül 1849. július 31-én, huszonhat éves korában elesett a segesvári csatában.
