2024. február 29., csütörtök
FONTOS

Orosz Tivadar: jelentősen mérséklődhet az infláció

Komolyabb állami szerepvállalás nélkül nem lehet jelentősebb beruházást Békés vármegye területén megvalósítani – mondta 3Téma című műsorunkban a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Orosz Tivadar hangsúlyozta, a foglalkoztatást tekintve jók a mutatóink, de a jövedelmi helyzet közel sem rózsás, ráadásul jelentős az elvándorlás, nagy mértékben fogy a térség népessége. Ennek ellenére itt még mindig vannak olyan tartalékok, melyekre építeni lehet.

A műsorban szó volt a kamara TOP100 kiadványáról, mellyel kapcsolatban Orosz Tivadar úgy fogalmazott, térségünkből – más vármegyékkel összehasonlítva hiányoznak az igazán nagy cégek. Jó hír viszont, hogy több cég megszűnésével számoltak, de végül jóval kevesebben tettek lakatot a kapura.

Orosz Tivadar más gazdasági szakértőkhöz hasonlóan úgy vélekedett, idén jelentősen csökkenhet az infláció. A jelentősen megdráguló élelmiszerárakkal kapcsolatban azt mondta, kezd ez a kérdés józanabb irányba menni, de nagyon sokan visszaéltek a pozíciójukkal, beleértve az energiakereskedőket és az élelmiszer forgalmazókat is.

Nézze meg ezt is:

Kadétok tanultak tereptan ismereteket Pósteleken

  Leendő szerződéses vagy hivatásos katonák számára tartottak tereptan foglalkozást kedd délelőtt, a pósteleki erdőben. …