2024. február 24., szombat
FONTOS

Vetélkedve ismerkednek a vármegye értékeivel

Békés Vármegye Önkormányzata a Békés vármegyei és határon túli értékek, illetve hungarikumok témakörében vetélkedőt szervezett általános iskolák felső tagozatos, továbbá középiskolás diákok 4 fős csapatai részére.

A vetélkedő fő célja a fiatalok megismertetése a hungarikumokkal, illetve elméleti és tárgyi tudásuk bővítése a
magyarság értékeiről.

A járási elődöntők március 21-én kezdődtek Békésen a kulturális központban, ahol Zalai Mihály elnök nyitotta meg a rendezvényt.

– Engem mind a mai napig meglep mennyi értéket rejt szűkebb hazánk, Békés vármegye. Büszke vagyok ennek a vidéknek a szépségére, a vizeinkre, a kastélyainkra, a kunhalmainkra, a határainkon innen és túl is ismert fesztiváljainkra, a sportolási lehetőségeinkre, mindarra, ami Békést a mi vármegyénkké teszi. Kívánom, hogy a mai fiatalok is minél többen ismerjék meg ezeket az értékeket, és bízom benne, hogy mindehhez a vetélkedő is hozzájárul – fogalmazott Zalai Mihály.

A járási megmérettetések márciusban zajlanak, mindegyik vetélkedő körülbelül másfél óráig tart. A versenyen résztvevő csapatok emléklapot kapnak, a győztesek pedig tárgyjutalomban részesülnek. A feladatsorok többek közt a lexikális tudást, a kreativitást és a csapatmunkát mérik.

A járási versenyek után a vármegyei döntő április 4-én lesz Békéscsabán a Vasutas Művelődési Ház földszinti nagytermében (általános iskolás korosztály 10.00 órától; középiskolás korosztály 13.00 órától). Az első helyezettek társasjátékot és értékes hungarikum ajándékcsomagot kapnak, továbbá részt vehetnek az országos döntőben.

A 2. és 3. helyezett csapatok is ajándékcsomagot kapnak, melyek vármegyei értékeket és hungarikumokat tartalmaznak.

A járási elődöntők időpontjai:

1. 2023. március 21. (kedd), 9.00 óra – Békés, Kecskeméti Gábor Kulturális Központ (Békés, Jantyik Mátyás utca 23.)
2. 2023. március 21. (kedd), 13.00 óra – Szarvas, Cervinus Teátrum (Szarvas, Kossuth tér 3.)
3. 2023. március 23. (csütörtök), 9.00 óra – Gyula, Erkel Ferenc Kulturális Központ, I. emeleti Bánk Bán terem (Gyula, Béke sugárút 35.)
4. 2023. március 23. (csütörtök), 13.00 óra – Sarkad, Sarkadi Általános Iskola, Kamara terem (Kossuth utca 17.)
5. 2023. március 24. (péntek), 10.00 óra – Békéscsaba, Vasutas Művelődési Ház, földszinti nagy terem (Békéscsaba, Andrássy út 79-81.)
6. 2023. március 27. (hétfő), 9.00 óra – Orosháza, Petőfi Művelődési Központ, Kamara terem (Orosháza, Kossuth Lajos utca 3.)
7. 2023. március 27. (hétfő), 13.00 óra – Mezőkovácsháza, Kalocsa Róza Kulturális KHT Művelődési Központ (Mezőkovácsháza, Alkotmány utca 63.)
8. 2023. március 29. (szerda), 9.30 óra – Szeghalom, Szeghalmi Művelődési, Sport-és Szabadidő Központ, Táncterem (Szeghalom, Tildy Zoltán utca 30.)
9. 2023. március 29. (szerda), 13.30 óra – Gyomaendrőd, Körös Látogatóközpont (Gyomaendrőd, Jókai utca 6.)

A versennyel kapcsolatos részletek az http://ertektar.bekesmegye.hu/viharsarki-kincsek-nyomaban/ weboldalon olvashatók.

Nézze meg ezt is:

Szemléletformálás a lila suliban

Csütörtökön az egész nap a parasportról szólt a lila suliban, felhívva a figyelmet a fogyatékkal …