2025. április 29., kedd
FONTOS

A kézművességről szólnak a szombati programok Gyulaváriban

Javában zajlanak az előkészületei annak a szombaton nyíló kiállításnak, mely a több, mint hatvan éven át működő Gyulai Népművészeti és Háziipari Szövetkezet alkotásait mutatja be.

Vigh Imre, a szövetkezet egykori vezetője elmondta, az itt bemutatott tárgyak rávilágítanak arra, hogy Gyulának és környékének jelentős népművészeti hagyománya van, melyre érdemes figyelmet fordítani. Kitért arra, hogy tulajdonképpen egy éppen kihalóban lévő mesterséget sikerült megmenteni azzal, hogy a hatvanas években Marosán György közreműködésével megszervezték az oktatást.

Az Európai Művészet és Kézművesség Napjaihoz idén is csatlakozik a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák Országos Hete, ehhez kapcsolódott ezzel a kiállítással, illetve más programokkal is a Gyulavári kastély – mondta Varga Erzsébet igazgató.

A programok a Gyulavári kastélyban szombaton, 14 órakor kezdődnek.

Nézze meg ezt is:

Újra megrendezik a batyus pikniket

2024 májusában közel 300-an vettek részt a Wesselényi-tó partján megtartott batyus pikniken, melyet eredetileg a …