2024. március 28., csütörtök
FONTOS

6,5 milliárd forintot használhatnak fel a gyulai járás települései 2027-ig

Békés Vármegye Önkormányzatának közgyűlése kedd reggel rendkívüli ülésen tárgyalta, és egyhangúlag elfogadta a vármegye integrált területi programjának harmadik verzióját.

Ez az alapdokumentuma a gyulai járás, vagyis Gyula mellett Elek, Kétegyháza és Lőkösháza 2027-ig tartó Európai Uniós pályázatainak is. Kónya István, a közgyűlés térségi tanácsnoka a 3Témában kiemelte, 2021 nyarán kezdődött a folyamat, amikor a közgyűlés elfogadta az integrált területi program első verzióját, majd 2022 februárjában a másodikat.

Elsősorban az úthálózat, a kerékpárutak bővítése, fejlesztése, a csapadékvíz elvezető rendszerek korszerűsítése, valamint oktatási-nevelési intézmények fejlesztése valósulhat meg Békés vármegye integrált területi programjának köszönhetően.
A gyulai és a békéscsabai tankerület számára 4,2 milliárd forintot különítettek el a közel 95 milliárd forintos vármegyei keretből. A gyulai járásban 6 milliárd 581 millió forint jut többek között kerékpárút és belterületi út fejlesztésére, valamint körforgalom építésére. Gyula ebből az összegből három területen 4,5 milliárdot használhat fel 2027-ig. Az első a fenntartható városfejlesztés, ahol 9 projekt valósulhat meg 3 milliárd 220 millió forint értékben.

Az első prioritási körben szerepel még a Városerdőn található Fő utca aszfaltozása is. Az Almásy-kastély Stefánia szárnyában irodákat alakítanak ki az emeleten, valamint fejlesztik a városban a belterületi csapadékvíz-elvezető rendszert. A második prioritás öt projektet tartalmaz a fenntartható energiahatékonyság jegyében. Ezek kombinált fejlesztések, vagyis az Európai Uniós forrás mellett önkormányzati önerő is szükséges majd. Ebben a Törökzugi óvoda, a könyvtár, a Gyula Várszínház kamaraterme, a Béke sugárúton található civil közösségi szolgáltató központ, valamint a városi sporttelep energetikai korszerűsítése szerepel. A harmadik terület a fenntartható humán infrastruktúra, ahol négy projekt valósulhat meg. Itt az Ewoldt Elíz óvoda, valamint a Gyulaváriban található egészségház és a védőnői szolgálat épületrészének felújítása szerepel. Emellett a Gyulavári óvodát, valamint a Napfény Nappali Központot is korszerűsíthetik.

 

Nézze meg ezt is:

Az áldozatsegítésről egyeztettek Békéscsabán

  A békéscsabai Áldozatsegítő Központban tett látogatást és a kormányhivatalban megtartott, szakmai egyeztetésen vett részt …