2024. április 20., szombat
FONTOS

Megújult a kormányhivatal egyik békéscsabai épülete

Szerda délelőtt a szalagátvágással jelképesen is átadták Békéscsabán a kormányhivatal családtámogatási- illetve rehabillitációs ellátási és szakértői osztályának felújított épületét.

A Munkácsy utcában található ingatlan udvarán megtartott eseményen Takács Árpád főispán hangsúlyozta, a kormány kiemelt célja a családtámogatási rendszer fenntartása, ebben az évben 450 milliárd forinttal több forrást biztosítanak e célra. Az épület korszerűsítése az itt dolgozó emberek mellett elsősorban az ügyfeleket szolgálja.

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő elmondta, a családok támogatása Magyarországon európai vonatkozásban az élmezőnyben van. Hazánkban az elmúlt bő tíz évben három és félszeresére nőttek a családtámogatásra fordított források.
Az itt megtalálható két osztály munkáját mi sem jellemzi jobban, minthogy tavaly 85 ezer érdemi döntés született különböző ügyekben. Az elmúlt három évben csak a babaváró támogatással kapcsolatban mintegy tízezer hatósági bizonyítvány kiadására került sor. Takács Árpád hangsúlyozta, az elmúlt időszakban egy év alatt a főosztály munkatársai 50 százalékkal több munkát végeztek, mint korábban

Nézze meg ezt is:

Tájékoztatók voltak középpontban az áprilisi közgyűlésen

Április 18-án ülésezett Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése,Békéscsabán. A testület áttekintette a Békés vármegye 2023-as évi …