2024. február 24., szombat
FONTOS

30 százalékkal kevesebb baleset történt eddig Békésben

2022. november elsejei hatállyal új vezetőt nevezett ki Magyarország belügyminisztere, Pintér Sándor a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság élére.

Vörös Ferenc ezredes, vármegyei rendőrfőkapitány kiemelte, hogyha az M44-es gyorsforgalmi út teljesen elkészül, és a magyar közúthálózat szerves részévé válik azzal, hogy az M5-ös autópályába torkollik, akkor még élénkebb közlekedési viszonyokra kell felkészülniük Békésben. Ez a fejlődés mellett lehetséges problémákat is vonz majd magával, akár az utazó bűnözés megjelenésével.

2022-ben emelkedett a balesetek száma 2021-hez képest – fogalmazott Vörös Ferenc. A rendőrfőkapitány kiemelte, folyamatos célkitűzés, hogy ez a tendencia jelentősen csökkenjen.

Békés vármegyében a balesetek okozói legtöbb esetben a kerékpárosok. A legtöbb sérüléses baleset viszont az autóvezetők hibájából fordul elő. Vörös Ferenc hangsúlyozta, három kiemelkedő baleseti okot tartanak számon. Elsősorban az elsőbbség meg nem adásából adódnak gondok, másodsorban a sebesség helytelen megválasztásából, harmadrészt pedig a kanyarodási szabályok be nem tartásából. Ez a három tényező együtt több, mint 85 százalékot jelent.

Az idei év első három hónapjában közel 30 százalékkal kevesebb baleset történt a tavalyi év azonos időszakához képest Békés vármegyében.

Vörös Ferenc kiemelte, a húsvét rendészeti szempontból mindig kiemelt időszak. Az ünnephez kapcsolódó nagyobb forgalomra is felkészültek, a közlekedési szabályok betartására szeretnék felhívni a figyelmet. A Békés vármegyében található nyolc rendőrkapitányság 11 helyszínen jelenik meg, és hívja fel a figyelmet a közlekedési szabályok betartására.

 

Nézze meg ezt is:

Szemléletformálás a lila suliban

Csütörtökön az egész nap a parasportról szólt a lila suliban, felhívva a figyelmet a fogyatékkal …