2023. június 9., péntek
FONTOS

A nyúl volt a sláger a gyulai kisállatbörzén

A csökkenő hőmérséklet és az eső nem kedvezett a napokban megrendezett galamb- és kisállatbörzének, ennek ellenére mégis sokan keresték fel a sportcsarnok parkolóját.

A gyulai Nagy József régebben sok nyulat tartott, de ma már kevésbé éri meg ezzel foglalkozni, most csak három anyanyula van.

A gyulai börzét ugyan a kisebbek között emlegetik, de már a határon túli tenyésztők figyelmét is felkeltette. Szilágyi Sándor búbos- és futókacsát, illetve fürjet kínált. A szomszédban Kiss Zsolt több féle galambot és nyulakat hozott Gyulára, szerinte ebben az időszakban kifejezetten megéri nyulakkal foglalkozni.

Sokan tartottak a rossz időtől, és nem indultak el Gyulára, de így is sokan összejöttek – mondta a program szervezője. Japport Mátyás a húsvét közeledtével a felelős nyúltartás fontosságát hangsúlyozta.

A következő börzét Gyulán ősszel rendezik, akkor a tenyésztők a nyári szaporulatot kínálják majd.

Nézze meg ezt is:

Éremátadó ünnepséget tartottak a Grosics Akadémián

Ezüstérmet nyert a régiós, több vármegyét felölelő dél-keleti csoportban a gyulai Grosics Akadémia U17-es együttese. …