2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Varázslatos filmdalok csendülnek fel az Erkel kórus koncertjén

Vangelis közismert dala, az 1492 is felcsendült a gyulai Erkel és a békéscsabai Bartók kórus 2015-ös, közös hangversenyén.

A két formáció a koronavírus járvány előtt rendszeressé tette a közös fellépéseket. Április 28-án pedig folytatják ezt a hagyományt, hiszen a gyulai művelődési központban Varázslatos filmdalok címmel mozifilmekből, musicalekből adnak elő népszerű darabokat.

Kovács Ilona elnök elmondta, a műsor összeállítása során fontos szempont volt, hogy a műveket magyarul énekeljék, és ez ezek a művek a maguk műfajában legyenek klasszikusak. Az biztos, hogy a produkció kellően nagyszabású lesz, hiszen az Erkel és a Bartók kórus nemcsak szólistával, hanem tizennégy hangszeres zenésszel egészül ki erre az estére.

A kórus célja az, hogy igazi koncertélményt nyújtsanak a közönség számára.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …