2024. június 18., kedd
FONTOS

Jelzőrendszeri szakmaközi megbeszélést tartottak a Göndöcsben

Fekete Szabolcs igazgató kiemelte, az intézmény mindig kiemelten kezelte a szociálisan hátrányos tanulókat.

Azok, akik érintettek a gyermekvédelmi szakellátásban, ők többségében ebben is szeretnének tovább tanulni a jövőben, hiszen ebben nőttek fel, és látják a lehetőséget. Ehhez a szakmához nagy szociális érzékenység szükséges, akiben ez megvan, ő a szociális ágazaton belül tudja ezt választani. Fekete Szabolcs kiemelte, az elmúlt három évben megduplázódott azon tanulók a száma, akik a szociális szférában helyezkednek el, illetve tanulnak tovább.

A keddi eseményen többek között bemutatták a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató és a Gyulán található három lakásotthon működését is. Bulla Erika területi igazgató hangsúlyozta, a családból kiemelt fiatalok rengeteg traumát élnek át már a családban, vagy a kiemelés következtében. Ezeket a traumákat a mindennapokban gyógyítani nem könnyű feladat.

Bulla Erika kiemelte, a traumát átélt fiatalokon megértéssel, szeretettel és rengeteg türelemmel lehet segíteni. Van sokszor egy megbélyegző része is annak, hogy ők lakásotthonban élnek, így azok az emberek, akik velük foglalkoznak, igyekeznek olyan elfogadó szeretetet adni, hogy a fiatalok ezeket a sérüléseket könnyebben tudják viselni, fel tudják dolgozni.

A nap másik témája a gyermek- és ifjúságvédelmi szakma bemutatása volt. Itt arról kaptak tájékoztatás a megjelentek, hogy a lakásotthonokban élő fiatalokkal milyen a közös munka.

Elhangzott, a legtöbb fiatalnak könnyű a bizalmába kerülni, hiszen figyelemre vágynak. Herczeg Viktória kiemelte, abban a pillanatban, hogy ezt megkapják, akkor elkezdenek mesélni, és sokszor az is elég, hogyha csak végighallgatják őket.

 

Nézze meg ezt is:

Elismerték a Harruckern pedagógusait

  Pénteken a pedagógusokat ünnepelték a Harruckern János Szakképző iskolában. Az eseményen Görgényi Ernő polgármester …