2023. június 10., szombat
FONTOS

Véradásra buzdít az ultrafutó világbajnokságra készülő Ignácz Marietta

Május első teljes hétvégéjén, negyedike és hetedike között rendezik meg idén az UltraBalaton futóversenyt, melynek útvonala 211 kilométeren át kerüli meg a tavat, miközben a versenyzők több, mint 2000 méternyi szintkülönbséget is leküzdenek.

A tavaly 12 órás országos bajnoki címet szerző, gyulai Ignácz Marietta nemcsak az egyéni teljesítést tűzte ki célul, hanem véradásra is buzdít. Az első véradók már bejelentkeztek, a következő napokban bárki csatlakozhat a kezdeményezéshez.

Ignácz Marietta számára az Ultrabalaton mindenesetre “csak” a felkészülés egy állomását jelenti, ugyanis alapvetően az angliai 48 órás világbajnokságra készül, ahol a magyar színeket fogja képviselni. A gyulai ultrafutó tavaly ősszel 241 km-t futott 48 óra alatt. Ignácz Marietta úgy tervezi, az augusztusi, 48 órás világeseményen kiegyensúlyozott versenyzéssel 280-300 kilométert is teljesíthet.

Nézze meg ezt is:

Péntek délelőttre sikerült lebontani a Gyulavarsándi híd jelentős részét

  Június 7-én, az esti órákban kapta az értesítést a Körös-Vidéki Vízügyi Igazgatóság, hogy román …