2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Több témát járt körbe a Darázs című produkció a várszínházban

A Delta Produkció előadását láthatta a közönség legutóbb a Gyulai Várszínház kamaratermében.

A Darázs című előadás egy kétszereplős darab, melyben Kiss-Végh Emőke és Sodró Eliza játssza azt a két iskolai barátnőt, akik húsz év után újra találkoznak. Van a múltjukban valami, amiben hasonlítanak egymásra, ami összeköti őket. Az egyik nem igazán akar semmit a másiktól, a másik pedig nagyon is akar valamit.

A Darázs című előadás tavaly júliusban egy munkabemutatón debütált, a premierje pedig augusztusban Kőszegen volt. Az előadás sok témát érint, mint többek között a gyermekvállalás kérdése, valamint az iskolai bántalmazás és zaklatás.

A Gyulai Várszínház a héten utolsó tavaszi, kamaratermi előadásához érkezett. Április 23-án, vasárnap a HATAN-Társulat előadása lesz látható Történetőrző címmel.

Megújul a Gyulai Várszínház Kossuth utcai igazgatósági épületének homlokzata. A teátrum idén ünnepli fennállásának hat évtizedes jubileumát. Elek Tibor kiemelte, szükséges volt a felújítás.
A nyári évaddal kapcsolatban az igazgató hangsúlyozta, készül a program, de a megszokott időponthoz képest később hirdetik meg, hogy milyen előadások lesznek, hiszen csúsztak a pályázati kiírások. Ezeknek az eredménye május közepén derül ki, addig viszont nem tudnak szerződni a társulatokkal, és nem hirdethetik meg a programokat. Elek Tibor kiemelte, a nyári évad programjait várhatóan május végén jelentik be.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …