

Bácsmegi Gábor, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója adta át kedd délelőtt Fekete-Dombi Ildikónak, a gyulai Erkel Ferenc Nonprofit Kft ügyvezetőjének azt a dokumentumot, mely révén az itt még le nem leplezett festmény Gyulára került.
Ezután kevéssel Fekete-Dombi Ildikó és Görgényi Ernő polgármester leplezte le az osztrák Anton Cuberle nagyméretű művét, mely a Háborgó tenger címet viseli. Ez a Sztojanovics-hagyatékból került a kastélyba. Sztojanovics Lili és Kató végrendeletében az akkor a békéscsabai gyűjteményhez tartozó Erkel Ferenc Múzeumra hagyta, így most a békéscsabaiak közvetítésével került a mű vissza Gyulára.
Az eseményen Görgényi Ernő polgármester felidézte a polgári értékeket képviselő Sztojanovics és Ladics család történetét, egyben kiemelte, a festményt a város egyik legjelentősebb turisztikai attrakciójában mutatják be a közönségnek.
Liska András, az Erkel Ferenc Múzeum szakmai vezetője kiemelte, a gyűjtemény kezdeti időszakában magánfelajánlásokból gyarapodott az állomány, ez a szokás máig nem veszett ki, a látogatóközpont kapott már zongorát, komplett bútorokat és műalkotásokat is.
Gyarmati Gabriella, a Munkácsy múzeum művészettörténésze arról beszélt, hogy a kép festője amolyan rejtőzködőnek is nevezhető alkotó, aki nem tartozott a kor legnagyobb osztrák művészei közzé, de munkái jól mutatják a tizenkilencedik század második felének művészeti színvonalát, Cuberle ráadásul kifejezetten aprólékosan dolgozó, részletező festőművésznek mondható, aki leginkább tájképeket festett, ez a munkája 1871-ből származik. A művészettörténész azt is felidézte, hogy az Árpád és a Corvin utca sarkán álló Sztojanovics-házban hol helyezték el a képet.
Anton Cuberle festményét a látogatók várhatóan néhány nap múlva tekinthetik meg az Almásy-kastély Látogatóközpontban.