2024. április 19., péntek
FONTOS

Az autizmussal élő fiatalokra hívták fel a figyelmet

Immáron hatodik éve csatlakozott a “Ragyogj kékben” kampányhoz az Esély Pedagógiai Központ Pánczél Imre Tagintézménye.

A céljuk az, hogy felhívják a figyelmet az autizmussal élő fiatalokra, gyermekekre és felnőttekre egyaránt. Poptyilikán Anikó kiemelte, az autizmus spektrum zavar magába foglalja azt, hogy vannak olyan emberek, akikről a környezete sem tudja, hogy autista. Ez azért van, mert jól funkcionálnak, jó intelligenciával rendelkeznek, akár kitűnő tanulók is lehetnek az iskolában. Ugyanakkor szociálisan nehezített az életük, nehezebben barátkoznak, nem tudnak beilleszkedni a közösségbe.

Az Esély Pedagógiai Központ Pánczél Imre Tagintézményének célja, hogy a fiatalok felnőttkorban minél könnyebben beilleszkedjenek a társadalomba. Poptyilikán Anikó kiemelte, immáron nyolc éve igyekeznek nyitni a többségi iskolák felé.

Az eseményen többek között Szegedi Attila műsora, kirakodó vásár és játékos feladatok színesítették az Almásy-kastély előtt megrendezett programot.

Nézze meg ezt is:

Az észt nagykövet tartott előadást a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai karán

  2023-ban a finn, idén pedig az észt nagykövet látogatott a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai …