A tavalyi jótékonysági futóverseny rajtja látható a videó elején, akkor a koronavírus járvány miatti kihagyás utáni, kisebb szünetet követően rendezték meg újra a programot százhatvan futóval és kétszáz kerékpárossal.
Az Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület idén is élvezi a helyi önkormányzat és több cég támogatását, a szombati versenyen befolyó bevételből idén is a sérült és hátrányos helyzetű gyermekeket támogatják.
Magyarország augusztusban atlétikai világbajnokságot rendez, az esemény támogatottjainak listájára a gyulai, jótékonysági sportprogram is felkerült.
Az előnevezés időszaka már lezárult, a futásra százan, a kerékpáros túrára ötvenen jelentkeztek. Ezek a számok a helyszíni nevezésekkel az eddigi tapasztalatok szerint akár meg is triplázódhatnak. Idén a maratoni futótávot nem rendezik meg, a futók a 7 és a 21 kilométeres táv között választhatnak, utóbbit hármas váltóban is teljesíthetik. A gyermekeknek szánt előversenyen négy korosztályban futnak a fiatalok, a kerékpárosok a határon átkelve közel 45 kilométert teljesítenek.
Szombaton, 11 órától délután 3 óráig a belvárosban forgalom korlátozásokra kell számítani, a szervezők a közlekedők türelmét és megértését kérik.