2024. március 29., péntek
FONTOS

Hármas együttműködés a Békés vármegyei mérnökképzésért

 

Képünkön balról jobbra: Herczeg Tamás országgyűlési képviselő, Rovó László rektor (Szegedi Tudományegyetem), Takács Árpád főispán, Dux László rektor (Gál Ferenc Egyetem) és Kiss-Rigó László püspök

 

Február 8-án a Békés Vármegyei Kormányhivatal Beliczey-termében írták alá azt az együttműködési megállapodást, mely új lendületet adhat a kormányhivatal, a Gál Ferenc Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem közös terveinek, illetve a képzésen, a tudáson keresztül a térség felemelkedésének is.

Az eseményen Kiss-Rigó László püspök az élethoszszig tartó tanulás fontosságát hangsúlyozta, egyben az
együttműködő felek szerepvállalását méltatta.

– Azt hiszem, mindannyiunk nevében mondhatom, hogy felemelő érzés a széles körű, nemes ügyért szervezett összefogás részesének lenni – fogalmazott a főpásztor.
Kiss-Rigó László fontosnak nevezte, hogy testvéregyetemükkel, a Szegedi Tudományegyetemmel közösen szolgálhatják az itt élő embereket.

Dux László, a Gál Ferenc Egyetem rektora bemutatta az egyházmegyei felsőoktatás történetét, a jelenre kitérve pedig elmondta, Békés vármegyében több mint 1100 hallgatójuk, illetve 142 oktatójuk van, igaz, a hallgatók 78 százaléka levelező tagozaton folytatja tanulmányait.

– A tendencia szerint egyre többen kapcsolódnak be munka mellett rövidebb ciklusú képzésekbe. Ilyenkor az otthonhoz való közelség fontos szempont – jelentette ki a rektor.

Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora arról beszélt, hogy már életszakasz-képzésekről is kell beszélni, hiszen egyes szakmák rendkívül gyorsan változnak, alakulnak át. Ez az együttműködés meglátása szerint az erőforrások összehangolásáról és a duális képzések jelentőségéről is szól.

Takács Árpád főispán kiemelte, a vármegyét érintő beruházások illetve a befektetők igényei is azt diktálták, hogy magasabb szintre kell emelni a szakképzést, a felsőoktatást, azon belül is a mérnökképzést.

– Egy olyan nagy jelentőségű, történelmi együttműködés született, mely a biztosítja, illetve erősíti a mérnökképzést a vármegyében az SZTE és a GFE részvételével.
A kormányhivatal vállalja, hogy segíti azoknak a fiataloknak, illetve dolgozóknak a felkutatását, akik bekapcsolódnának a képzésekbe – hangsúlyozta Takács Árpád.

A főispán arra is felhívta a figyelmet, hogy a munkáltatók szövetsége szándéknyilakozatot fogadott el, ennek értelmében pedig gyakorlati helyet biztosítanak a képzésben részt vevő hallgatók számára.

Nézze meg ezt is:

Fűtéstámogatással enyhítenek a téli gondokon

A Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász egész évben számos jótékonysági akcióval és adománnyal segíti a rászorulókat. A téli időszakban …