2023. június 9., péntek
FONTOS

Nemzetközi utánpótlás tornát rendeztek Gyulán

Szép gyulai gólokat is láthatott a közönség a hétvégén megrendezett Champions Trophy selejtezőtornán, melyet a városi sporttelepen rendeztek.

A nemzetközi, öt romániai és tizenegy hazai együttest felvonultató mezőnyben az első nap a nyolc-nyolc tagú csoportok küzdelmeivel kezdődött. A Gyulasport a videóban éppen az Orosháza ellen futballozott, a gyulai gyerekek ezen a találkozón 3-0-ra nyertek.

Vasárnap a csoportok első négy helyezettje az aranyágon, a gyengébb eredményt elérők pedig az ezüstágon szerepeltek. A kétnapos torna megrendezése jó lehetőséget kínált a Gyulasport U9-es együttese számára, a fiúk most hazai környezetben bizonyíthattak.

A tornát végül a döntőben az UTA Arad ellen 1-0-ra nyerő Eger nyerte, és jutott az ausztriai döntőbe, a Gyulasport a tizenkettedik helyen zárt.

 

Nézze meg ezt is:

Éremátadó ünnepséget tartottak a Grosics Akadémián

Ezüstérmet nyert a régiós, több vármegyét felölelő dél-keleti csoportban a gyulai Grosics Akadémia U17-es együttese. …