2024. április 16., kedd
FONTOS

A keresztény szellemiséget hordozzuk

Lipcsei Imre főigazgató

Ezt vallja Lipcsei Imre, aki 2022. január 1-je óta áll Szent Gellért Katolikus Iskolai Főhatóság (SZEGEKIF) élén.

A főigazgató a lapunknak adott interjújában beszélt a főhatóság szerepéről, intézményeiről, valamint arról, hogy miért érdemes a szülőknek a katolikus óvodákat, iskolákat választaniuk.

➜ Szent Gellért Katolikus Iskolai Főhatóság. A főhatóság neve ritkábban jelenik meg a közbeszédben, mint a tankerületé. Miben hasonlít és miben tér el az utóbbitól?

➜ Ugyanaz a szerepünk, mint a tankerületeknek, viszont míg tankerületekből egy-egy megyében van kettő-három, a mi a hatáskörünk az egész Szeged-Csanádi Egyházmegyére kiterjed. Fenntartjuk, felügyeljük, működtetjük a köznevelési intézményeket az egyházmegye megbízásából. Fontos kiemelni még egy lényeges dolgot: mi a keresztény szellemiséget is magunkban hordozzuk.

➜ Azonban egyben több is a tankerületnél a főhatóság: nemcsak az alap- és középfokú oktatásra, hanem az óvodákra, sőt a gyermekjóléti, szociális szférába sorolt bölcsődékre is kiterjed a hatásköre.

➜ Igen, a közép- és általános iskolák, a technikum, valamint az óvodák mellett tavaly vettünk át két bölcsődét. Várhatóan egyre több hasonló intézmény kerül a SZEGEKIF-hez.

➜ Hány intézmény fenntartói?

➜ 31 intézményünk van 89 feladatellátási hellyel. Például a békéscsabai Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskola és Óvoda hat településen tíz telephellyel rendelkezik, de a gyulai, a dóci és a baksi központú intézményeinkben is hasonló a helyzet.

➜ Az országos sajtó is foglalkozott azzal a törvénymódosítással, amelynek értelmében újabb köznevelési intézmények kerülhetnek egyházi tulajdonba. Mit jelent ez a Szeged-Csanádi Egyházmegye és a SZEGEKIF tekintetében?

➜ A tapasztalatom az, hogy sajnos nem minden polgármester tudta értelmezni a leírtakat. A gyakorlatban semmilyen változást nem jelent, eddig is a köznevelési megállapodások alapján az önkormányzatok tulajdonában lévő intézményeket mi működtettük. A törvény szerint csak addig lehetnek ezek az épületek egyházi tulajdonban, amíg ott oktatási-nevelési tevékenység folyik, ennek szüneteltetése, vagy megszüntetése esetén visszakerül az önkormányzatokhoz. A püspök úr természetesen elfogadja, ha ezt a települések nem szeretnék, de ez esetben a stratégiai felújítási lehetőségek sem állnak rendelkezésre.

➜ Itt van, illetve hamarosan következik a beiratkozások időszaka. Miért érdemes katolikus óvodát választaniuk a szülőknek? Mit ad egy öt-hatéves gyermeknek az itteni nevelés?

➜ Nagyon népszerűek a katolikus intézmények. Ferencszálláson két éve nyolc fővel vettük át az óvodát, most pedig már bővítenünk kell, 32-en fognak beiratkozni. Ez jelzi, hogy a szülők is azt kapják, amit várnak: egy nyugodtabb légkört, a hitre nevelést. A gyermekek mondókákon, dalokon keresztül ismerhetik meg a keresztény szellemiséget, rendezvényeken vehetnek részt, találkoznak a plébánossal. Úgy érzem, a gyermekeken keresztül a szülőket is könnyebben meg tudjuk szólítani, a templomhoz vonzani.

➜ Ha valaki katolikus óvodába íratja gyermekét, utána katolikus iskolát is választ?

➜ Ezt főleg ott lehet megvizsgálni, ahol van választási lehetőség. A tapasztalatunk az, hogy keresik a folytonosságot, azon az úton kívánnak végigmenni, amelyet elkezdtek.

➜ Az előttünk lévő asztalon rengeteg kiosztandó emléklapot látok. A köznevelési intézmények feladata a tehetségek gondozása is. Hogyan tudnak ehhez hozzájárulni a pedagógusaik?

➜ Igen, éppen egy versmondóversenyre készülünk. Örülök, hogy 134 versenyző érkezik a megmérettetésre, amelyet a Pedagógiai Intézettel (SZEGEPI) közösen szervezünk. De számtalan más versenyt is rendezünk: ének-zeneit, helyesírásit, matematikait. Mindez a tehetségápolásról szól: fontos, hogy a pedagógusok felismerjék azokat a tehetségcsírákat, amikre később építeni lehet. Figyelünk arra, hogy minden lehetőséget megkapjanak a gyermekek: a kisebb településeken is tabletek, okostáblák várják a tanulókat. Minden más a pedagógusokon múlik.

Nézze meg ezt is:

Kulturális mozaik

  Kiállítás-panoráma a Magyar Kultúra Napján Két kiváló fotóművész tárlata indította a kulturális újesztendőt. A szegedi Somogyi-könyvtárban Schmidt …