A videó elején megnézhetők a szerda délutáni, Grosics – Baja mérkőzés utolsó pillanatai. A gyulai U15-ös együttes 4-1-es sikerével két fordulóval a vége előtt megnyerte a regionális, délkeleti bajnokság felsőházi rájátszását.
A csapat a teljes bajnoki év során a gyulai csapat végin nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, szinte hullámvölgyek nélkül utasította maga mögé a teljes mezőnyt.
Kiss János, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia szakmai vezetője gyermekpezsgős fogadtatásban részesítette a fiúkat. Ő a mérkőzés után arra hívta fel a figyelmet, hogy ezek a játékosok már csak azért is sokra hivatottak, mert a gárda közel fele egy évvel fiatalabb ennél a korosztálynál.
A Grosics U15-ös együttese még két, tét nélküli bajnokit játszik, utána pedig a kiírástól függően játszik osztályozót a kiemelt bajnokságban való részvételért.