2024. október 5., szombat
FONTOS

Első alkalommal rendezik meg a “Főzz és segíts!” jótékonysági főzőversenyt Gyulán

Első alkalommal rendezik meg a “Főzz és segíts!” jótékonysági főzőversenyt a pálinkafesztivál kísérőrendezvényeként.

A csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón elhangzott, az esemény célja az 50 ezer forintos nevezési díjak, a főzőcsapatok támogatása és egy online közösségi adománygyűjtés segítségével támogatni a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány céljait. A május 10-ei nevezési határidőig 30 csapat jelezte részvételi szándékát, támogatva a kezdeményezést. Takács Árpád, a Békés Vármegyei Kormányhivatal főispánja kiemelte, a fesztivál nemcsak egy jó hétvége, hanem azon kívül a nemzeti összetartozás tudatunkat, identitásunkat és a határon túli magyarokért kifejezett megbecsüléseinket is jelzi. A főispán kiemelte, tavaly a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara díjátadóján döntötték el, hogy egy olyan rendezvényre van szükség, amely a fesztiválnak ad egy olyan küldetéstudatot a meglévők mellé, ez pedig a családokhoz kötődik. A Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány megtestesíti mindezt.

Bora Imre fesztiváligazgató kiemelte, a cégcsoport számára mindig is fontos volt, hogy ahol tud, segítsen. Legyen ez jótékonyság, vagy rászorultak támogatása.

Kozsuch Kornél, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés vármegyei szervezetének elnöke kiemelte, a kamara számára fontos, hogy különböző jótékonysági rendezvényeken vegyen részt. Főleg olyankor, amikor egy ilyen program ételkészítéssel is kapcsolatos.

Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke hangsúlyozta, a legnagyobb érték az ember. Kiemelte, csak csapatban lehet sikert elérni.

A sajtótájékoztatón kiemelték, közösségi adománygyűjtő kampányt indítottak május 11-től kezdve 60 napig. Az eseményen résztvevő 30 csapat összesen másfél millió forinttal fogja támogatni a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány céljait. A további cél pedig az, hogy az online gyűjtés segítségével ugyanekkora összeg gyűljön össze.

 

Nézze meg ezt is:

Az 1944/45-ös eseményekkel foglalkoztak a levéltár konferenciáján

Idén az 1944-45-ös, Békés vármegyei eseményekről szólt a hagyományos őszi, levéltári konferencia, melyet az Almásy-kastély …