2023. június 10., szombat
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2023. 05. 12.

Témák:

– Idén is széles a kínálat, rengeteg nyári tábort tartanak Gyulán. Ezek többségére még lehet jelentkezni, és a tavalyi évhez hasonlóan járványügyi korlátozás sincs érvényben.

– Első alkalommal rendezik meg a Viharsarki Vasútmodell Kiállítást Békéscsabán. A péntektől vasárnapig tartó eseményre az ország több pontjáról érkeztek gyűjtők, akik egyedi modelljeiket mutatják be az érdeklődők számára.

– A 18. század közepétől napjainkig tartó időutazáson vehettek részt az Implom iskolában megjelentek. A németek gyulai letelepedéséről szóló szabadalom-levél bemutatása mellett Báró Harruckern János György és felesége került középpontba az intézményi programsorozat zárórendezvényén.

– Országosan több ezer diák szerezhet ismereteket a légszennyezés okairól, hatásairól és a szennyezés csökkentésének lehetőségeiről. Május 10-étől Gyulán, az 5-ös iskolában méri a levegő tisztaságát az Országos Meteorológiai Szolgálat mobil-laboratóriuma.

Nézze meg ezt is:

Éremátadó ünnepséget tartottak a Grosics Akadémián

Ezüstérmet nyert a régiós, több vármegyét felölelő dél-keleti csoportban a gyulai Grosics Akadémia U17-es együttese. …