2024. április 19., péntek
FONTOS

Öt közlekedési terület mutatkozott be a Közlekedési Kultúra Napján

Öt, különböző területről meghívott szakember tartott előadást Békéscsabán, a Közlekedési Kultúra Napján.

A különleges rendezvénnyel arra hívták fel a figyelmet, hogy a közlekedés során a legfontosabb tényező a biztonság. 2015 óta május 11-e a Közlekedési Kultúra Napja. Sós Imre állomásfőnök az elmúlt évben “Úton, vízen, sínen és a levegőben” címmel tartott az ideihez hasonló rendezvényt.

Kovács Andrea, Európa legnagyobb nemzetközi fuvarozó vállalatának kamion sofőrje arra hívta fel a figyelmet, hogy az utakon legyünk türelmesebbek. Kiemelte, a követési távolság, valamint a sebesség nem megfelelő megválasztása is könnyen okozhat balesetet.

Kubics Vivien, a Volánbusz távolsági buszvezetője kiemelte, gyerekkori álom volt számára, hogy ekkora járművet vezessen. Tanácsai között szerepelt, hogy jobban figyeljenek a közlekedők egymásra, ez vonatkozik a gyalogosokra is.

Háy Imre Attiláné, a MÁV-START első női mozdonyvezetője a Békéscsabai Turisztikai Főpályaudvaron megtartott eseményen kiemelte, középiskolásként mozdony szerelőnek tanult. 2022 óta lehetnek női mozdonyvezetők, erről a szakmáról sokáig úgy tartották, hogy nem nőnek való, közel 170 évig csak férfiak vezettek mozdonyt. Szakmájuk nehéz fizikai munkának minősült, többek között a járművek összekapcsolásakor szükséges csavarkapcsok emelgetése miatt. Először csak tolatómozdonyt, majd tavaly ősz óta nagy vonatokat is vezethet.

Nagy-Tóth Dóra, a budapesti hajózás első női hajóvezetője kiemelte, a vízi közlekedésnél is első a biztonság. A hajózás nem egy hétköznapi közlekedési forma.

Czigány Ildikó, a MALÉV első női személyszállító kapitánya hangsúlyozta, a repülés annyira speciális, hogy esély sincs arra, hogy a közlekedés más szereplőivel konfrontálódjanak.

Az eseményen a szolnoki Pogány Gábor Benő, Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész alkotása, Hermész, az úton lévők védőszentje volt látható.

Nézze meg ezt is:

A 90 éves Lupsán Imrénét köszöntötték

  Virággal, Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletével és tortával köszöntötte szerda délután Timár Andrea aljegyző és …