Rengeteg a vadmák, vagy ismertebb nevén pipacs a határban, a Kígyósi-pusztán. Mindez annak is köszönhető, hogy az elmúlt hetekben jóval több eső esett, mint tavaly.
Boldog Gusztáv természetvédelmi őrkerület vezető elmondta, nemcsak a pipacs, hanem az összes többi növény is szépen fejlődik ebben az időben. Az alacsonyan fekvő területen még sok helyen nem szivárgott le a víz, ez persze a dús növényzettől általában nem látszik, csak akkor érezhetjük, ha belelépünk.
Az idei, viszonylag sok csapadék csak az elmúlt, aszályos évekhez képest tűnik soknak, korábban ez volt a normális. A pusztán még akár egy évtizedes távlatban is több csapadék hullott, ez pedig gazdagabb élővilágot tartott el.
A közel ötezer hektáron elterülő Kígyósi-pusztán most kevesebb madár fészkel. Mindez leginkább azzal van összefüggésben, hogy a télen nem volt hó, így amikor tavasszal megérkeztek, nem találtak itt elég vizet, így máshova repültek fészkelni. Ennek ellenére ebben a térségben is láthatunk bíbiceket, nagy godákat és piros lábú cankókat.