2024. június 24., hétfő
FONTOS

Apor Vilmosra emlékeztek vasárnap a Nádi Boldogasszony templomban

A vértanú püspököt 1915. augusztus 24-én szentelték pappá a nagyváradi egyházmegye szolgálatára. Gyulán lett káplán, majd 1918-tól 1941-ig plébános.

Megújította a lelkipásztorkodást, felkarolta a szegényeket, és ápolta az ökumenikus kapcsolatokat. XII. Piusz pápa 1941. január 21-én nevezte ki győri püspökké.

Fügedy Antal, mezőbikácsi plébános idézte fel Apor Vilmos életútját. 1945. nagypéntekén, amikor a püspökségre menekült lányokat és asszonyokat védelmezte egy szovjet katona többször rálőtt és halálosan megsebesítette. 1945. április másodikán, húsvét hétfőn halt meg. II. János Pál pápa 1997. november kilencedikén Apor Vilmos vértanú püspököt a boldogok sorába iktatta.

Fügedy Antal kiemelte, Apor Vilmos mindenki számára nyitva tartotta az ajtót, mindenki számára volt egy biztató, vigasztaló szava, vagy egy megerősítő gondolata. A vértanú püspök példát adva élen járt az Isten és ember szeretetben.

A plébános hangsúlyozta, ma, amikor Apor Vilmosra irányítjuk a figyelmünket, ő tőle akarunk tanulni, akkor gondoljunk bele, hogy nekünk is szükségünk van segítségre. Hogy megértsük Isten szándékait, megértsük a mi küldetéseinket a világban és hogy meg tudjuk tenni azt, amit meg kell tennünk, hogy boldogan tudjunk számot adni megtett életutunkról, itt a Földön.

A szentmise után a vértanú püspökről elnevezett óvoda növendékei adtak műsort, ezt követően pedig megkoszorúzták Apor Vilmos szobrát.

 

Nézze meg ezt is:

Folytatja a munkát a vármegyei közgyűlésben a gyulai Kónya István

  14 éve elkezdett munkáját folytathatja Kónya István a Békés Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésében. Alelnökként, majd …