2024. március 29., péntek
FONTOS

Két óvodában eggyel kevesebb csoport indul a 2023-2024-es nevelési évben

Több témában született döntés a csütörtök délelőtti képviselő-testületi ülésen.

A fő napirendi pontok között elfogadta a grémium az indítható óvodai csoportok számát. Makráné Gombkötő Zita kiemelte, a Béke sugárútiban, valamint a Mágocsi útiban nem lett annyi beiratkozó gyermek, hogy a jelenlegi óvodai csoportokat megtartsák. Ebben a két tagintézményben öt helyett négy csoportot indítanak a 2023-2024-es nevelési évben.

Módosították Gyula Város Egyesített Óvodája alapító okiratát is. Többek között bekerült, hogy a Béke sugárúti tagintézmény hatodik óvodaként sajátos nevelési igényű óvodává válik.

Már hagyomány, hogy áprilisban és májusban az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok beszámolóit, üzleti jelentéseit és terveit tárgyalja meg a grémium. Ez a munkafolyamat folytatódott is. Elsőként a Gyulakonyha Nonprofit Kft 2022. évi gazdálkodását, illetve az idei évi üzleti tervét fogadta el a testület.

A Gyulasport, a Gyulai Hírlap, a Békés-Bihar Településfejlesztési Nonprofit Kft, valamint a Gyulai Várszínház tavalyi évi gazdálkodását, illetve a 2023. évi üzleti tervét is elfogadta a grémium. Az utóbbi esetében Elek Tibor igazgató kiemelte, a 60. jubileumi évadban a korábbi évekhez képest a megújulás érdekében több változás is lesz.

A fő napirendi pontok között együttműködési megállapodást kötött a gyulai önkormányzat a Békés Vármegyei Önkormányzati Hivatallal. Görgényi Ernő polgármester kiemelte, Zalai Mihály elnök kereste meg azzal, hogy lehetőségük van 12 millió forintot biztosítani tervezési, előkészítési költségre.

A testület zárt ülésen tárgyalt a Libor János-díj adományozásáról, valamint a Békés Vármegyéért kitüntető díj adományozására tett javaslatot.

 

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …