2024. április 20., szombat
FONTOS

Több sajátos nevelési igényű gyermekkel foglalkoznak Gyulán

Véget ért a beiratkozás időszaka Gyula Város Egyesített Óvodájának intézményeiben.

A 2023-2024-es nevelési évben eggyel kevesebb, öt helyett négy csoportot indítanak el a Béke sugárúti, valamint a Mágocsi úti tagintézményben. Makráné Gombkötő Zita kiemelte, minden évben megkapják az önkormányzattól az óvodaköteles gyermekek névsorát és számát.

A Gyulavári óvodában olyan sokan iratkoztak be, hogy ott a három csoport helyett négyet indítanak a következő nevelési évtől. A tornatermet fogják átalakítani csoportszobává, melybe a nyár folyamán többek között új bútorokat szereznek be.

Makráné Gombköző Zita hangsúlyozta, szinte hetente nő a sajátos nevelési igényű gyermekek száma Gyula Város Egyesített Óvodájában. Jelenleg 31-en vannak, közöttük sok az autista. A vezető kiemelte, ezért nagy szükség van SNI ellátó óvodákra. Jelenleg öt ilyen van a városban, szeptember elsejétől a Béke sugárúti tagintézménnyel hatra emelkedik ez a szám.

Még két hétig a ballagások színesítik az óvodai életet. Ezt követően gyerek-, valamint családi napokat szerveznek a tagintézmények. Makráné Gombkötő Zita hangsúlyozta, terveik között szerepel a Gyulavári óvoda belső tereinek felújítása, valamint az Ewoldt Elíz óvoda teljes rekonstrukciója. Emellett a Törökzugi óvoda energetikai korszerűsítése is napirenden van.

 

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …