

Csütörtökön a csapatok nagy része megérkezett Gyulára, másnap reggel pedig megkezdődtek a megmérettetések.
Könnyűzene kategóriában hét produkció várta a két tagú zsűrit. Szabó Tibor, a Magna Cum Laude gitárosa kiemelte, nagyon fontosnak tartotta az előadásmódot.
Heincz Gábor Fonogram-díjas énekes kiemelte, több tehetségkutatón, zeneiskolai gálakoncerten volt már alkalma zsűrizni az elmúlt évek során. Azt mondta, emlékszik arra, milyen volt a pályája kezdetén lámpalázasan a színpadra állni. A zene lényege, hogy az előadó átérezze azt, amit énekel, és azt megpróbálja átadni a közönség számára.
Az Almásy-kastély Látogatóközpont Stefánia-szárnyában szólóének versenyprogramban mérettették meg magukat a diákok. A csanádapácai Rakonczai Kata Bíborka a békéscsabai Bartók Béla Zeneiskola tanulója, 7 éves kora óta énekel. Az EDÜ-re három héten át készült.
Az eleki Rádai Zsombor, az Erkel Ferenc gimnázium tanulója két dallal érkezett az EDÜ-re.
A délelőtt folyamán több, mint 20 produkciót hallgathatott meg a zsűri. Lajtai Katalin énekesnő, énektanár kiemelte, minden előadóról külön értékelést írtak a zsűrizés során. Személyre szólóan mindenki megkapta a magára vonatkozó jövőbeni tanácsokat.
A nap folyamán néptánc, valamint tánc és mozgás is szerepelt a versenyprogramok között.