2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Készülnek a varsándi híd elemeinek megérkezésére a vízügy szakemberei

A nagyváradi Vízügyi Igazgatóságtól származnak a videó elején látható felvételek, melyekből kiderül, milyen állapotban van a határtól két kilométerre lévő, Gyulavarsándon található híd.

A szemmel láthatóan rossz állapotú építmény hivatalosan a forgalomtól elzárt területnek számít, vagyis azon nem lehetne átkelni, a környéken élők mégis használják, olykor nemcsak gyalog, hanem járművel is. Szerdán ez a híd rongálódott meg olyan mértékben, hogy egyes darabjai a vízbe kerültek, és megindultak a Fehér-Körösön Gyula felé.

Korábban volt már rá példa, hogy a székudvari, elbontott híd elemeit az áradó folyó magával ragadta, ezek pedig megrongálták a gyulai duzzasztómű tömlősgátját. A vízügyes szakemberek ezért megtették a szükséges intézkedéseket, hogy a sodródó gerendák, és az azokból kiálló vasak ne okozzanak gondot.

A folyó romániai szakaszán, a híd környékén javában zajlanak a munkálatok, Szabó János igazgató tájékoztatása szerint az ottani szakemberek azért is megtesznek mindent, hogy a határon ne ússzanak át a híd elemei. A KÖVIZIG munkatársai állandó figyelőszolgálatot látnak el, ennek sikeressége érdekében fénytornyokat is állítottak. A háttérben arra is készülnek, hogy a híd bizonyos elemeit nekik kell majd kiemelni a vízből a Fehér-Körösből.

Nézze meg ezt is:

Jelentős fejlesztés előtt áll a gyulai onkológiai centrum

  A hamarosan kezdődő eszközpark fejlesztéssel a Békés vármegye onkológiai betegeit ellátó gyulai központ felzárkózhat …