

A Szent Vince Borrend az első magyarországi borrendek között alakult meg.
A borrend békés vármegyei tagozata 2001 óta működik azzal a céllal, hogy népszerűsítse a megyében és azon túl is a csongrádi borvidék borait, a gasztronómiát, illetve a minőségi borgasztronómiát. Ennek jegyében évente rendeznek borversenyeket és a közösség az „év borászát” is megválasztja.
Húsz évvel ezelőtt egy baráti borkóstolással kezdődött az a folyamat, amely bor sommelier vizsgával zárult Kiss József számára. A borszakértő arról beszélt, mitől különleges közösségük zászlósbor választó versenye.
A jubileumi, 20. zászlósbor választó borversenyre 8 borvidék 15 borászata nevezett 47 borral. Lukács Sándor elnök elmondta, milyen kategóriákban, milyen szempontok alapján választják meg az idei díjazott italokat.
A Szent Vince Borrend Békés Vármegyei Lovagi Széke az idei borverseny meghirdetett mindhárom kategóriájában alföldi bort választott a legjobbnak. A fehérborok győztese a Kunsági borvidékről, a rozé boroké a Hajós-Bajai borvidékről érkezett. A vörösborok kategóriájából választották meg az év zászlósborát, amely ezúttal a Bodor Martin Pincészetéből származó Cabernet Savignon prémium vörösbor lett. Ez a bor nyerte el az abszolút Champion díjat is.
Az év borászának a lovagi szék a villányi Kvassay Leventét választotta.