2023. szeptember 28., csütörtök
FONTOS

Petőfi gondolati költészetéről beszélt Gyulán Reisinger János

Nagy kérdéseket vet fel újszerű formában a Világosságot című Petőfi vers, mely javított Hamlet monológként is értelmezhetünk – ez volt az alaptétele Reisinger János péntek esti, gyulai előadásának.

Az Ünnepi könyvhét programjainak részeként az irodalomtörténész úgy fogalmazott, ebben a műben Petőfi az általa egyébként igencsak nagyra becsült Shakespeaere-t “osztja ki”, mivel szerinte nem, a “Lenni, vagy nem lenni?” az igazi kérdés, hanem az, hogy használni a világnak, illetve hogyan használni a világnak.

Reisinger János azt mondta, Petőfi költészetének kétharmada gondolati költészet, nem pedig dal, előbbieket mégis jóval kevéssé ismerjük. Nem úgy a világ más részein, bizonyos országokban sok maygar számára meglepő tisztelet övezi Petőfit.

Reisinger János egyfajta küldetésnek tekinti, hogy az országot járva minél több emberrel megismertesse azt a Petőfit, akit a világ jelentős részén már nagy becsben tartanak.

Nézze meg ezt is:

Jelentős fejlesztés a gyulai tagkórházban

Szerda délelőtt, a gyulai sebészeti tömb invazív kardiológiai részlegén tartották a projektzáróját annak a mintegy …