2024. május 24., péntek
FONTOS

Ismét elindul a nyári diákmunkaprogram Békés vármegyében

A tavalyi esztendőhöz hasonlóan idén is mintegy kétezer 16-25 év közötti, nappali tagozatos tanuló vállalhat nyári diákmunkát július-augusztusban Békés vármegyében.

A program megvalósításához a kormány több mint 262,7 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít vármegyénkben.

Idén is állami támogatással vállalhatnak munkát a nappali tagozatos 16-25 év közötti Békés vármegyei tanulók július-augusztusban. Annak köszönhetően, hogy a 25 év alattiak munkavégzése tavalytól szja-mentes, idén is több pénz maradhat a diákoknál.

A fiatalkori inaktivitás csökkentésére, a korai munkatapasztalat és munkajövedelem szerzés elősegítésére 2023-ban folytatódik a „Nyári diákmunka” program, amely bértámogatással ösztönzi a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatását.

A program megvalósítására országosan 3,5 milliárd forint áll rendelkezésre. A támogatásokat önkormányzatok és a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban működő vállalkozások hívhatják le.

A programba azok a 16–25 év közötti, nappali tagozaton tanuló diákok jelentkezhetnek, akik nem állnak munkaviszonyban és nincs vállalkozási jogviszonyuk. A programhoz csatlakozók diákok június 15-étől, a lakó- vagy
tartózkodási helyük szerint illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályán szolgáltatást kérőként kell, hogy nyilvántartásba vetessék magukat. Az önkormányzatok esetében legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás támogatható.

A helyhatóságok részére maximum 2 hónap időtartamra teljes egészében megtérítik a munkabért. A mezőgazdaságban, a turizmusban és a vendéglátásban tevékenykedő munkaadóknál legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, a program a munkabér összegének 75 százalékát vállalja át.

A támogatás megállapítása során havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében fejenként bruttó 222,3 ezer forint vehető figyelembe.

Szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében ez a limit 174 ezer forint. A napi 6 óránál rövidebb munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a támogatási összeg arányosan csökken. Így a diákok havi nettó munkabére az szja-mentességet figyelembe véve akár 141-181 ezer forint is lehet.

Az elmúlt tíz esztendő alatt – a program keretében – Békés vármegyében mintegy 18,5 ezer fiatal munkához jutását segítette a kormány, több mint 1,7 milliárd forintból.

A nyári diákmunkaprogram keretében – főszabály szerint – a legnagyobb foglalkoztatók az önkormányzatok. A vendéglátóipar a második, míg a mezőgazdaságban a diákok elenyésző része vállal munkát.

Nézze meg ezt is:

Tízezredik ügyfelét köszöntötte az eleki kormányablak

  Csütörtökön tízezredik ügyfeléhez ért a 2023 március 9-én átadott eleki kormányablak. Békés vármegyében akkor …