2023. szeptember 28., csütörtök
FONTOS

Az idei Japán napon Hirosima városát állítják a középpontba

Tavaly a város vezetése fogadta a Béke sugárúton Otaka Masatot.

Japán rendkívüli és meghatalmazott nagykövete az immáron ötödik alkalommal életre hívott Japán napon ismét Gyulára látogat.

A szeptember 9-ei eseményen első alkalommal jelenik meg a Szegedi Tudományegyetem is. Újszászi Ilona, a Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság munkatársa kiemelte, nemrég, az Erkel Diákünnepekre elhozták azt a vándorkiállítást, amely Karikó Katalin munkásságát mutatta be. Az idei rendezvényen a biokémikus Japánhoz kötődő tevékenységét tárják fel.

Hankó Ferenc, a MAPON Gyulai Magyar-Japán Kulturális Egyesület elnöke a kedd délelőtti sajtótájékoztatón kiemelte, az idei rendezvényen az ismeretterjesztő előadások mellett hagyományos japán hangszereken fognak játszani távol-keleti művészek.

Gyulán néhány évvel ezelőtt jött létre egy alapítvány, melynek az a célja, hogy közelebb hozzák az ázsiai kultúrát a térségünkben élő emberekhez. Az idei Japán nap apropója Hirosima lesz.

Alt Norbert hangsúlyozta, azon túl, hogy egy tőlünk távoli japán várost mutatnak be a rendezvényen, emellett szeretnének egyértelműen a béke mellett is felszólalni.

 

Nézze meg ezt is:

Hétvégén újra „Muzsikál az erdő”

    A Gyulára látogatók a várost elsősorban a történelmi nevezetességei, a gasztrokulturális értékei miatt …