2023. szeptember 23., szombat
FONTOS

Értékelték a szezont a gyulai szálláshelyek

A turisztikai főszezon utolsó napjaiban a fürdőváros két jelentős szálláshelye értékelte az idei nyarat.

Csökkenő vendégforgalom, a bel- és külföldi vendégek arányának változása és az egyszerre befoglalt éjszakák jelentős csökkenése volt a jellemző 2023 nyarán.

A vendégforgalomban megfigyelhető 10 %-os visszaesés ellenére nőtt az Elizabeth Hotel árbevétele a tavalyihoz képest, emelte ki a szállodavezető. Mindez az általuk biztosított szolgáltatásbővülésnek és mellette persze az áremelésnek tudható be. Arató Henrietta elmondta, a belföldi foglalások csökkenésének egyik oka lehet a rendkívül színes spalettán mozgó, elérhető áron kínált külföldi utak lehetősége. Az is közrejátszhat az átrendeződésben, hogy a magyar turisták árérzékenyebbek lettek. Míg korábban akár egyhetes nyaralást is megengedhettek maguknak a hazai vendégek, addig ez az idén lecsökkent néhány éjszakás foglalásra. A szállodavezető elmondta, a nagyon nehezen beinduló nyári főszezonban az első biztató jeleket július közepén érzékelték, amikor ténylegesen megindult a várt vendégforgalom.

A Corvin Hotelben évek óta tendencia, hogy javarészt belföldi vendégeik vannak, a marketingtevékenységük is erre irányul, mondta Bozó András. Nagyon precízen kell szegmentálni, hogy milyen célcsoportoknak, hogyan próbálják meg vonzóvá tenni a hotelt. A szállodavezető kiemelte, ez a tevékenységük már olyan mértékű, hogy a vendégeik 60-70 %-a nem tervezetten, hanem a célzott ajánlataik révén érkezik hozzájuk. Ahogy fogalmazott, a hatékonyság növelése és a marketingmunka további erősítése a talponmaradás és a jövő záloga. Bozó András az idei nyár számadatairól beszélt.

A turisztikai szakemberekre további, új kihívások várnak, hogy a napjainkban tapasztalt változásokra gyorsan és hatékonyan tudjanak reagálni a kedvező jövőkép érdekében.

 

 

Nézze meg ezt is:

Naptávcsőbe nézhettek az érdeklődők az Almásy-kastélynál

  A nap megfigyeléséhez kifejlesztett, különleges távcsővel ismerkedhettek az elmúlt hétvégén az Almásy-kastély parkjába érkezők. …