

Görgényi Ernő polgármester a Galamb utcai Napsugár Idősek Otthonában köszöntötte Godó Lajosné Terike nénit, aki a napokban töltötte a 95. születésnapját.
Az ünnepi esemény részeként, Tímár Andrea aljegyző tortával köszöntötte a szépkorút, majd Kiss Szabolcs intézményvezető is kifejezte jókívánságait.
A kalocsai születésű Terike nénit már korán nehéz feladat elé állította az élet édesanyja korai halálával. Testvéreit maga gondozta, így csak hat elemi osztályt végezhetett el. Házasságkötése után Gödöllőn éltek, ahol a háziipari szövetkezetben dolgozott. Négy gyermeke, öt unokája és hét dédunokája van az idős asszonynak. Gyulára nyugdíjas éveikben költöztek, férje halála után lett az otthon lakója.
Az élet megpróbáltatásai ellenére jó egészségnek örvend Terike néni, bár a mozgás már nehezen megy számára. Legszívesebben a régi időket szereti felidézni, ezért gyakran beszélget a barátnőivel, de mellette olvasgat, keresztrejtvény fejt és a gyakran nézi a televíziót is.
A humor sosem hagyta el Terike nénit, aki szerint a hosszú élet titka nem más, mint a jókedvvel végzett sok-sok munka.