Témák:
– Kitartást és túlélést mindenkinek! Ez volt az idei jelmondata a Gál Ferenc Egyetem gólyatáborának. Az összegyetemi programsorozatnak a szarvasi pedagógiai kar adott otthont, ahol négy napon keresztül minden az elsőévesekről szólt.
– Az ország húsz legjobbja közé került a gyulai Molnár Eszter novellája. A középiskolás diák munkáját Budapest belvárosában és a megyeszékhelyeken lévő buszmegállók utasvárójában is el lehet olvasni.
– “Átok vagy áldás?” Erre a kérdésre keresték a választ a Gyógyító Energia Alapítvány gyermektáborának zárónapján. A kerekasztal beszélgetés egyfajta útmutatást adott a megjelentek számára.