2024. október 15., kedd
FONTOS

Kerekasztal beszélgetéssel zárult az idei gyermektábor

Kerekasztal beszélgetéssel zárult az idei gyermektábor a Gyógyító Energia Alapítvány rendezésében.

Az első jótékonysági tábort 2011-ben szervezte meg Balla Tibor. Ide hátrányos helyzetben élő családok beteg gyermekeit várta. Az előző években évente egyet, idén pedig már négy tábort sikerült megrendeznie. Hármat Székelyföldön, egyet pedig Vésztő és Szeghalom térségében. Az idei program utolsó napján a Gyulai Várfürdőbe látogattak a résztvevők. A cég több éve támogatja a tábort 100 belépővel. Emellett zenés programmal is készültek az idei gyermektáborban.

Az alapítvány célja, hogy a sérült, fogyatékos és szociálisan rászoruló beteg gyermekek számára is elérhető legyen egy olyan, alternatív terápiákat ötvöző módszer, amely holisztikus megközelítése révén, alkalmas a gyermek saját, öngyógyító erőinek aktivizálására, az energia blokkok oldására, a fizikai, mentális és érzelmi szintű pozitív változások előidézésére.

A szombat délutáni kerekasztal beszélgetésen az “Áldás vagy átok?” kérdésre keresték a választ. Lengyel Boglárka gyermekorvos három éve csatlakozott az alapítvány munkájához. Azóta segíti a gyermekek táboroztatását oly módon, hogy többek között az orvosi hátteret biztosítja számukra. A kerekasztal beszélgetésen elhangzott, sokféleképpen lehet értelmezni egy születést, egy betegséget, egy életutat. Lehet rá úgy gondolni, hogy átok, hiszen több évtizedig meghatározza egy család életét, működését ha egy olyan gyermek születik, akinek az állapotán lehet javítani, de egészségessé nem lehet tenni. Viszont lehet úgy is nézni, hogy ez egy kihívás és egy tanulási folyamat az életben, hogy mit akar nekem tanítani ez az élethelyzet.

A 20 éves Gácsi Kata egy éves korában vírusos agyvelőgyulladást kapott. Ez a mozgás-, valamint a beszédközpontját érintette. Kerekesszékes, járókerettel néhány métert tud megtenni. Nem beszél, viszont mindent megért, gesztusokkal kommunikál.

Hajós Istvánt 2016-ban hívta meg egy erdélyi táborba Balla Tibor. Ott találkozott először idegrendszer sérült gyermekekkel, abban a pillanatban döntötte el, hogy ahol tud, ott segíteni fog az alapítványnak.

Az az önzetlen szeretet, odaadás, ami a szülőkből árad, rámutat arra, hogy nekünk nincs olyan nagy bajunk a hétköznapokban, mégis negatívan állunk hozzá sok kérdéshez.

Nézze meg ezt is:

Nagyköveti részvétellel tartottak japán napot Gyulán

  Szombat délelőtt érkezett a gyulai könyvtár elé Ono Hikariko, Japán Magyarországra delegált nagykövete. A …