2023. szeptember 25., hétfő
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2023. 09. 04.

Témák:

– Vasárnap kora délután hivatalosan is átadták a 788 millió forintból megépült, új református óvodát Gyulán. Előtte megalapozták a következő nagy fejlesztést is, hiszen letették az új tornacsarnok alapkövét.

– Nyolcadik alkalommal rendezték szombaton a Vármegyenapot. A programok Békéscsaba főterén a hagyomány, érték, közösség szlogen jegyében zajlottak.

– TÉT, vagyis tanulás, élmény és tapasztalat. Ez a három szó a jelmondata annak az új programnak, melyet a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya hozott létre. A játékban résztvevőknek öt helyszínen kell pecséteket gyűjteniük.

– Néhány éve, az első alkalommal nyolc, most pedig már ötvenhárom csapat vesz részt a Wesselényi-tó partjánál megrendezett Családi pikniken. Idén az ételek lecsóból készültek, ehhez a résztvevők hat mázsányi alapanyagot biztosítottak.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2023. 09. 20.

Témák: – Több a beteg az orvosi rendelőkben, sokan panaszkodnak felső légúti megbetegedésekre. A szeptemberi …