2023. szeptember 25., hétfő
FONTOS

Tanulás, élmény, tapasztalat: új programot indított a rendőrség

Új programját mutatta be a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztálya hétfő délelőtt a Gyulai Várfürdő téli bejáratánál.

Deák Sándor kiemelt főelőadó hangsúlyozta, évről-évre igyekeznek valamilyen újdonsággal meglepni a vármegyében élőket. Most olyan, a megelőzés szempontjából fontos információkat szeretnének eljuttatni az emberekhez, melyek segíthetnek mind a gyermekeknek, mind a felnőtteknek. Azt szeretnék elérni, hogy senki se váljon áldozattá.

A program neve TÉT, a mozaikszó pedig egy rövidítést takar. Ez pedig a tanulás, az élmény és a tapasztalat. Erre a három szóra próbálták felfűzni azokat az információkat, ismereteket, melyeket fontosnak tart a rendőrség. A program során egy menetlevelet kell öt helyszínen lepecsételtetni. Deák Sándor kiemelte, akik ezeket meglátogatják, azok egyfajta tanulási folyamaton vesznek részt.

Az első 50 kitöltött menetlevelet megküldő játékos a Gyulai Várfürdőbe szóló, családi jegyet vehet át. Kun Miklós ügyvezető igazgató kiemelte, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a fürdő kapcsolata hosszabb időre nyúlik vissza. A nyári időszakban strandszolgálatot teljesítenek a rendőrök, jelenlétükkel folyamatosan biztosítják a rendet a fürdő területén.

A programmal a környezetvédelemre is felhívják a figyelmet, hiszen környezetbarát, lebomló poharakon tüntették fel a három témát, melyek gondolatébresztőként szolgálhatnak azok számára, akik a kezükbe veszik azt.

 

Nézze meg ezt is:

Harmincezer látogató volt kíváncsi a búcsúzó Sisi tárlatra

  Szombat délután megérkezett a Sisi kiállítás harminc-ezredik látogatója, akit elsőként Fekete-Dombi Ildikó, a látogatóközpont …