2024. május 26., vasárnap
FONTOS

Emberei életét igyekezett menteni Kerecsényi László

Görgényi Ernő polgármester és Szappanos Gábor történész, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft munkatársa helyezett el koszorút szombat kora délelőtt, a gyulai vár Kerecsényi kapujánál.

Az esemény apropóját a középkori várostrom jelentette, mely a kor leghosszabb idei tartó ilyen eseménye volt. Ez a tény már önmagában ezt mutatja, hogy a védők emberfeletti áldozatot hoztak az erősség megtartása érdekében, de végül a súlyosbodó körülmények lehetetlenné tették a további helytállást, ezért Kerecsényi László várkapitány megegyezett Pertáf pasával a vár feladásáról, cserébe a a védők a szabad elvonulás ígéretét kapták.

Görgényi Ernő polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a megemlékezés kimondott célja az, hogy felhívják a figyelmet Kerecsényi László várkapitány rehabilitációjának fontosságára. A várkapitány ugyanis a megegyezéssel az emberei életét igyekezett menteni.

A nap során a várból leadott lövésekkel is felidézték a végvári harcok időszakát.

Nézze meg ezt is:

Könnyűzenei találkozót rendeztek a zeneiskolában

  A közelmúltban rendezték az első Békés Vármegyei Zeneiskolai Könnyűzenei Találkozót a gyulai zeneiskolában. A …